Kosár (0)

03 aug T’anzix – avagy pedikűr, manikűr és egy nap a Nagy Lyukban

A Country Inn Lodge (http://www.countrylodgekaratu.com) tényleg az ínyencfalat kategóriába tartozik. Egy 80 nm körüli bungalót kaptam, akkora fürdőszobával, hogy egy ideig meg sem találtam a zuhanyzót, amíg rá nem jöttem, hogy éppen benne állok. Működő kandalló, fa felhalmozva, ha csípősnek találnám az estéket, és a kertben egy 20 méteres medence, gyönyörű étkező és klubszoba, és értelmezhető sebességű wifi. Éééééééésssss! Masszázsszoba, pedikűr és manikűr. Rohantam bejelentkezni. Vacsora utánra kaptam időpontot. Testmasszázs plusz láb és kézápolás.

 

Ez a kattanásaim egyike. Itthon soha nem kívánkozok pedikűröshöz / manikűröshöz, de évek alatt a szokásommá vált, hogy ha Afrikába vagy Ázsiába utazok az első adandó alkalommal beülök egy szalonba.

 

– Karibu – mondtam a Mama June típusú masszőrnőnek, aki biccentéssel viszonozta a köszöntést. - Hajambo?

– Sijambo – végre szóra méltatott a konyhásnéni! - Unazungumzwa Kiswahili?

– Sema polepole na ninaelewa swahili

– Jina lako ni nani?

– Győző

– Unatoka wapi?

– Mimi ni hungarian.

– Hungarian??? We love hungarians, dear!

 

Mondtam már, hogy Kelet-Afrikában, illetve az Arab-félszigeten a magyarok közszeretetnek örvendenek? Ennek az egyik nyilvánvaló oka, hogy soha nem éltek a szomszédunkban. De ha valódi okokra vagyunk kíváncsiak, akkor elég csak a 60-as évekig visszamenni, amikor egy sor állam megalapította az El Nem Kötelezett Országok Mozgalmát. Ennek az a mozgalomnak seregnyi afrikai, dél-amerikai és ázsiai tagja volt, és úgy a nyugati, mint szovjet-tömb nagyon szerette volna, hogy ha idővel elkötelezetté válnak itt vagy ott, ezért aztán egy sor “önzetlen” támogatást nyújtottak nekik. Példának okáért a testvéri NDK így épített egy szörnyű paneltelepet Zanzibáron, a végeredmény tankönyvi példázata annak, amikor a hülyeség szorgalommal párosul... És így kerültek magyarok Kelet-Afrikába, Arab-öbölbe, illetve az Arab-félszigetre dolgozni. Mindezt olyan eredményesen művelték hogy a mai napig jószívvel emlékeznek meg a keményen dolgozó magyarokról.

 

Mama June afrikai ikertestvére alaposan ledögönyözött, miközben a magyarokhoz kapcsolódó élményeit ecsetelte, leginkább angolul, mert mint kiderült Ő is azon tanzániak népes táborába tartozik, akiknek igen-igen limitált a szuahéli tudásuk, mivel angol az oktatás nyelve. Ezzel együtt sem voltak nyelvi gondjaink, mivel leginkább egy monodrámát adott elő, amikor poziciót kellett váltani, akkor meg szimplán átpörgetett. Nagyjából így érezheti magát a csirkemellfilé a tojásospanírban, mint ahogy én voltam a konyhásnő kezei között. De bitang mód értette a dolgát, meg kell hagyni. Igaz, hogy a szuszt is kipaszírozta belőlem, de sokkal lazábban keltem fel az asztalról, mint ahogy ráfeküdtem. Azaz felkeltem volna, de egyszerűen felnyalábolt és beledobott a pedikűr székbe! Könyörgöm, 88 kiló vagyok!... Na jó, 90... De csak azért, mert nagyon bekajáltam vacsoránál... Maga alá húzott egy gurulós széket és búgó hangon közölte:

 

– Drága, volt már részed afrikai pedikűrben-manikűrben?

– Nem – mondtam némileg ijedten – Reszelsz, vágsz, shea vajban puhítasz?

– Dehogy! Lerágom!!!

– Mi van? - ültem fel pánikolva.

 

Mama June őszintén, harsányan és hosszan röhögött, dehát ilyen a helyi pedikűrös humor. A végeredmény viszont szép lett. Azzal a megnyugtató tudattal feküdtem le aludni, hogy ha másnap felfal egy oroszlán, akkor is ápolt hulla leszek. Gondolom ez sokat számított volna azoknak, hogy akik a maradványaimat összeszedik.

 

Másnap kiderült, hogy Albert ugyan teljesen más karakter, mint Alfred – kevésbé laza, vicces – viszont tényleg imádja a munkáját. A kráterhez vezető főút nem volt több, mint 20 perc, de amint leértünk az aszfaltcsíkról és megjelentek az állatok rögtön hosszú mesélésbe kezdett minden egyes fajról. Megvette a belépőt, majd egy félórás autózással elértük a kráter észak-keleti oldalát, ahonnan autóval a legkönnyebben le lehet ereszkedni. Albert megállt a kráter tetején, és felemelte az autó tetejét. A szafariautók specialitása, hogy szükségszerint 50-60 centivel kitolható a tetejük, hogy utasok felállva, a fejüket az autó tetején kidugva körpanorámában csodálhassák a természetet, és az állatokat. A nyílás elég nagy ahhoz, kényelmesen lehessen nézelődni, fotózni, ahhoz viszont túl keskeny, hogy pl egy oroszlán beférjen rajta.

 

 

Felálltam és kinéztem. Végre itt vagyok! Húsz éve szerettem volna eljutni a Ngorongorohoz. A panoráma páratlan volt, ahogy végigsiklott a szemem az alant elterülő tájon megpróbáltam minden szegletét befogni. Többszáz méter magasról sötét foltok sokaságának tűntek csak az állatok, viszont ezek a foltok mindenütt ott voltak. Kisebb vízfelületek mellett a kráter közepén egy nagyobb tó volt látható.

 

– A száraz évszak végén járunk, egy hónap múlva a tó kb 15-ször ekkora lesz, mint most. A legtöbb állat akkor indul kifelé a katlanból, mert beszűkül az életterük. Megjelennek a

flamingók is, és az egész kráter rózsaszínben úszik, hihetetlen látvány az egész... Mehetünk?

– Persze – leültem, mert az út nagyon rossz minőségű volt, de húsz perccel később már a kráter alján voltunk és rögtön egy csapat Thomson-gazella került az útunkba. Albert félrehúzódott a csapásról, én felálltam, rövidesen Ő is feltűnt mellettem.

– A Ngorongoro különlegessége abban áll, hogy rendkívül nagy az állatsűrűsége. Ezen a 300 négyzetkilométernyi területen kb 30.000 állat él. A zsiráf kivételével az összes nagyvad megtalálható.

– Miért nincsenek zsiráfok?

– Mert a zsiráf fő táplálékát az akáciafélék jelentik, azok viszont nem kedvelik a vulkanikus talajt, így a zsiráfok sem jönnek le. Bár időnként elő-előfordul, hogy néhány példány erre téved, de nem sokáig maradnak... Viszont ha körbenézel, azt láthatod, hogy olyan, mintha egy börtönben lennék, a vulkán pereme fenyegetően magasodik fölénk, az egész egy csapdának tűnik lentről nézve... Ezért aztán nagyon elkeseredett, vagy ostoba vadorzónak kell lennie annak, aki idejön – nem is nagyon jönnek.

 

 

A következő órákban gnúkat, orrszarvúak, vizilovakat, kafferbivalyokat, struccokat és még harmincfelé különböző állatot láttam. Albert egy zoológia professzor alaposságával és egy buddhista szerzetes türelmével magyarázott az állatok szokásairól, vonulásukról, szaporodásukról, étkezésükről.

 

 

Szinte beleszédültem a rengeteg információba, időről időre Albert egy-egy színes történettel gazdagította a kiselőadást. Lelkesedése határtalan volt, csillogó szemmel mesélt és mesélt, mutogatta az állatokat. Ha valamelyik állat közelebb jött beszélni kezdett hozzájuk, hosszan és szeretetteljesen, nem angolul, nem szuahéliül, bár hasonlított rá.

 

 

– Sona – válaszolta a kérdésemre.

– Hát persze! De a sonák Zimbabwében élnek, mit keres Észak-Tanzániában egy sona?

– Afrikai nem éppen a kiegyensúlyozott viszonyairól híresült el. A családomnak és még százezreknek hol menekülniük kellett, hol visszafogadott bennünketa hazánk. Aztán Tanzánia végképp befogadott minket, viszont a családom őrzi a hagyományokat, a sona nyelvet, szokásokat... Nézd azt a fát! Látod?! Egy leopárd lustálkodik a lombok között.

– Neked ugye ez több, mint munka?

– Több, mint munka?

– Szerelem.

 

Elmosolyodott.

 

– Alfred mondta, hogy megpróbálsz a vesémbe látni. Nem, rafiki, ez nem munka. Soha nem volt munka. Szép autót vezetek, és barátok között vagyok – mutatott körbe a katlanra. - Nem az embereknek a mutogatom az állatokat, hanem elhozom őket a barátaimhoz. Hogy lehet ezt munkának nevezni? - Rám nevetett – Ne próbálj belegondolni a szavaimba, rafiki, csak fogadd el, hogy így érzek! Nem fogod megérteni, csak fogadd el, mert ahhoz, hogy megértsd Afrikában kellett volna születned... Látom, hogy még mindig agyalsz. Gyere, harapjunk valamit, rafiki!

 

 

A tóhoz gurultunk, ahol már tucatnyi szafariautó állt.

 

– A Ngorongoroban ez az egyetlen hely, ahol ki lehet szállni az autóból. Egy negyedóra múlva elkészül a kaja, addig sétálj egyet. Itt viszonylag biztonságos, de azért nézz alaposan körül, mert krododilok élnek a tóban.

– Hogy a fenébe kerülnek ide krokodilok, amikor minden jelentősebb vízforrás többtíz kilométerre van?

– Ez Afrika, itt minden megtörténhet – nevetett – különbön meg láttál vizilovakat is, azokon nem csodálkozol?

 

Elmentem sétálni, de tisztes távolból szemléltem a tavat. Tisztában voltam vele, hogy ugyan én lennék a legfrissebben kozmetikázott hulla az Egyenlítőnél, de ez nem jelentette azt, hogy feltétlenül az is akarok lenni. A szél felkavarta a port, amelyet a gyéren füves aljnövényzet nem tudott megkötni és hordta minden irányba, a fogaim között recsegett a finom por. Hirtelen rettenetesen száraznak éreztem a levegőt, nehezemre esett légzés, s mintha legalább 10 fokot emelkedett volna a hőmérséklet egyik pillanatról a másikra. Ráadásul a napszemüveg sokat nem véd a portól, pillanatokkal később a kontaktlencsém szúrni kezdett. Szinte vakon botorkáltam vissza az autóhoz, ahol Albert éppen elkészült a kajával.

 

– Minden rendben, rafiki? - kérdezte, amikor egy húzásra megittam egy másfél literes ásványvizet. - Megcsapott a forró szél?

– Ez valami rettenet – krákogtam. - Sok helyen voltam már, de nem tudom, hogy lehet ezt tartósan kibírni. Ideadnád a hátizsákomat? - Ideges mozdulatokkal szedtem elő a neszesszeremet, a kontaktlencsefolyadékot meg a tartót kitapintva már nyugodtabb voltam, 20 év kontaklencsézés után egy földúton száguldó rallyautóban is tudok lencsét ki- és betenni. - Él itt ember egyáltalán?

– Itt lent nem élnek. A maszájoknak engedélye van a legeltetésre, de csak ritkán jönnek le. Viszont a kráter környékén bőven vannak falvak. Holnap egy ilyen maszáj faluban fogunk aludni.

– Áááá, maszáj Patyomkin-falu.

– Mi?

– Nem érdekes.

 

 

Miközben Albert az ételt készítette újra feltámadt a szél s porfalak, mini tornádók táncoltak mindenfelé. Az emberek leszegett fejjel, kendőt, zsebkendőt szorítva az szájuk és orruk elé igyekeztek vissza az autójukhoz, vagy próbáltak fedezéket keresni. Egy pillanatra olyan magasra emelkedett a homokfal, hogy a majd függőlegesen tűző napot is kitakarta, s hirtelen kora esteli szűrkület ülte meg a tájat, melyben a túristák csak szürreálisan kalimpáló marionett-figuráknak tűntek. Fiatalkoromban a Csontbrigádot vagy a Láthatatlan légiót olvasva pont így képzeltem el a sivatagi viharban a reménytelenségbe dacosan masírozó légionisták látványát. A szélvihar ahogy jött, úgy csillapodott le, és mintha egy bűvészlepel hullott volna le egy csapat hiéna álldogált az porfüggöny helyén.

 

– Ez délibáb vagy valódiak? - mutattam Albertnak, mert annyira valószínűtlen volt a jelenet.

– Lunch time – nevetett és valamit odaszólt a hiénáknak. - Nekik is kell enni.

– Etetik őket?

– Nem, nem lenne szabad etetni, de gyakran előfordul, hogy rosszul zárják vissza a kukákat és ilyenkor lakmároznak belőle a gyönyörűségek.

 

Gyönyörűségek??? Ha a hiénákat gyönyörűnek tartja, akkor bele sem merek gondolni, hogy a felesége milyen lehet. Na, ez tetű gondolat volt.

 

– Ne csodálkozz, rafiki! A hiéna legintelligensebb ragadozó. Ha nem lenne ilyen satnya hátsó lába, akkor ő lenne a király, nem az oroszlán. Erősebb a harapása, mint az oroszláné, gyorsabb és kitartóbb, néha még egy nőstény oroszlánt is megölnek, ha nagyon muszáj. Rendkívül intelligensen vadásznak csapatban, pontosan le van osztva, hogy kinek mi a feladata, ráadásul különböző vadakra, más-más bekerítési trükköket alkalmaznak. Itt, Afrikában megtanultak együttélni az emberrel, sőt még a hasznunkra is vannak azzal, hogy eltakarítják a szemetet. Meg néha a háziállatokat is, de ez csupán járulékos veszteség.

– Ok, de csúnya, mint a... Nem is tudom. Ráadásul dögöt eszik. Grrrrr

– Miért, Te talán nem szívesebben ülsz be egy étterembe, mintsem levágd a marhát, disznót vagy a csirkét, aztán kibelezed, aztán feldolgozod, aztán... És légy nyugodt! Az oroszlán is boldogan eszik dögöt, mert azzal rengeteg energiát spórol magának.

 

Végül is mond valamit ez az ember.

Ebéd után visszapattantunk az autóba és Albert a katlan bozótosabb részébe vette az irányt, tíz perc zötykölődés után először csak üresbe tette az autót, majd a gyújtás is levette, és hagyta, hogy az autó szép lassan kiguruljon. Még mozgott az autó, amikor feltűnt mellettem a feje.

 

– Odanézz! Ott vannak az oroszlánok!

 

A bokrok árnyékában lustálkodott egy nőstény két kölyökkel. Alig voltak harminc méterre, mégis simán elmentem volna mellettük, mert a sárgás-zöld fűben szinte tökéletes mimikrije van az oroszlánnak. Az egyik kölyök felállt, és kíváncsian elindult volna az autónk felé, de két lépés után az anyja utánakapott és figyelmeztetően mordult egyet. Ez most nekünk szólt vagy a kölyöknek?

 

– De szépek! - lelkesedtem. Erre Albert valamit mondott sóniul és kiköpött egyet oldalra. Nem vagyok egy nagy testbeszéd olvasó, de ez szerintem Kelet-Afrikában is a nemtetszés jele.

– Mi a baj?

– Ehh, satnyák. Beltenyészet. A kölyök is furcsán dobálja a hátsóját – utalt a korábbi jelenetre.

– De csak kettőt lépett, honnan...?

– Nem láttad? Nem láttad!... A Ngorongoban kb 65-70 oroszlán él, s mivel nem engednek be újakat maguk közé, ezért elég erős a beltenyészet. Az állatvédelmi hatóságok már sok mindent megpróbáltak, külsős családot telepítettek be, mesterséges megtermékenyítés, de nem sok sikerrel. Nézd! Ott van a hím! Látod, hogy milyen furcsa a pofája?

– Nem.

– Messzelátón nézd!

 

Megnéztem. Vadászkutya legyek, ha bármi furcsát is láttam. Már-már a szemérmetlenségig fixíroztam a hímet olyannyira, hogy meg sem hallottam Albert magyarázatát. Végre megláttam valamit.

 

– Jééé! Nagyon ritkás a sörénye!

– Az időszakos! A pofáját nézd!

– Talán ha odasétálnál és megmutatnád...

 

Közben a hím egyre közelebb sétált. Megállt a motorház előtt, és ránk nézett.

 

– Oooopsz, ez ugrani fog! - mondta Albert és a következő pillanatban BUMMMMM! Amennyire egy kétszázötven kilós állat könnyedén tud szökellni, annyira elegánsan, egy hatalmas dörrenéssel a motorháztető tetejére ugrott a hím. - Ez errefelé mindennapos. - mondta, és úgy tűnik, hogy a sörényes is egyetértett vele, mert leheveredett a motorháztetőre. - Hát várunk, akkor – közölte a söfőröm megelőzve a kérdésemet.

– Jó, de meddig?

– Te vagy oda az oroszlánokért, most közelről megcsodálhatod. Akár órákon keresztül.

 

Hát jó! Akkor tanulmányozzunk oroszlánt. Az oroszlán nagy. És sárgás. Meg feketés a sörénye. És nagyok a fogai, mély a hangja, és Jézusom!

 

– Mi ez a rettenetes bűz??? - költői kérdés volt, mert tudtam, hogy az szavanna királya bűzlik, mint egy pöcegödör.

– A kedvenced. Nem éppen egy légfrissítő reklám. - vigyorgott Albert.

 

Az oroszlán lustán ránk nézett, majd nyalogatni kezdte a mancsát. Tényleg lenyűgöző a látvány, elképesztő méretek, laza eleganca, és egy olyan lény tekintete, aki tökéletesen tisztában van az erejével , hatalmával és tekintélyével. Csak azzal nincs tisztában, hogy elviselhetetlenül büdös.

 

– Részemről elég volt. A könny folyik a szememből olyan büdös. Nem lehetne lelépni valahogy? - Albert bólintott, visszaült a vezetőülésbe, és beindította a motort, majd leállította. Sörényes barátunk rosszallóan megrázta a fejét, mint egy alkesz rocker, akit kirángatnak a kocsmából. Az ötödik-hatodik indítózásra végre rájött, hogy erősen csökkenti a komfortérzetét a rázkódó motorháztető, ezért feltápászkodott, majd leugrott. De hogy övé legyen az utolsó szó, lepisilte az abroncsot. - Azt hiszem, hogy felbosszantottuk a cicust.

– Ha felbosszantottuk volna, akkor megpróbált volna a tetőn bemászni – mondta rezignáltan Albert. - Ülj le, mert még rengeteg látnivaló van. Nézzük meg a vizilovakat meg lehet, hogy találunk néhány flamingót is.

 

Már sötétedett, amire vezetőm úgy döntött, hogy ideje visszaindulni. Addigra teljesen elkészűltem egyrészt az élményektől, másrészt ezek a szafariautók nem igazán a jó rugózásukról híresek. Éhes is voltam és ettől nyűgös.

 

– Használd ki a ma estét és a holnap reggelt arra, hogy alaposan lezuhanyozz, mert az elkövetkező néhány napban nem nagyon lesz ilyen komfortban részed. Miután nem kell rohannunk, ezért találkozzunk fél tízkor a parkolóban. Megfelel?

 

 

(folyt köv)

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá

PÖRGESS MEG ÉS NYERJ!

  • Tedd próbára a szerencsédet és nyerj vásárlási kupont!
  • 1 pörgetésért egy email címet kérünk cserébe.
Pörgesd fel a szerencsédet!
Egyetértek az adatkezelési szabályzattal     A nyeremény készpénzre nem váltható és csak akkor számítjuk be,ha a vásárlás értéke meghaladja a 5000 Ft-t.