Kosár (0)

22 feb Miért éppen Uganda, avagy sok majomnál jobb a több!

Elfelejtettem megemlíteni, hogy Alfrédnak igaza volt, mert a nyomorult bogár tényleg abbahagyta negyedórán belül a rettenetes flexelést. Azt viszont nem mondta kitűnő vezetőm, hogy bármikor újrakezdhetni. A bármikor ebben az esetben reggel fél hatot jelentett, és az iszonyatos flexelő hang rögtön a sátorlap túloldaláról jött. Dühödten kirohantam és fél pár túrabakacsommal kegyetlenül elcsépeltem az alacsony növésű cserjét, ahol a kabócát gyanítottam. Csend lett. Megkönnyebbültem. Biztos nem találtam el, mert a kabócák ennél óvatosabbak. Maximum szívrohamot kapott az örjöngésemet látva. Mindegy, nekem így is megfelel. Viszont eszembe jutott az előző napi kígyós kalandom és az, hogy éppen mezítláb állok a magas fűben. Az Álmoskönyv szerint ez igen helyteleníthető egy olyan területen, ahol mamba barátom különféle rokonai is megtalálhatók, a gaboni viperától kezdve a puffogó viperán át a legcukibb kobrákig.

 

Mivel Karl May és Cooper könyveiből szereztem a vadonnal kapcsolatos tapasztalataimat, így jobbnak láttam a saját lábnyomomba lépve visszatérni a sátorba, és azzal a hiú reménnyel kecsegtettem magam, hogy visszaalszok pikk-pakk. Nem így lett. Viszont szerencsétlenkedésem közepette beindultak a generátorok, így sóhajtozva letettem a további alvásról. Zuhanyzásnál megfogadtam, hogy ezek után arra teszem fel az életemet, hogy mindenkit a kabócák elleni keresztesháborúra buzdítsak, szent elhatározásomtól csak a kiadós reggeli, és két csésze csodálatosan aromás kávé elfogyasztása térített el.

 

Alfred vigyorogva ült le az asztalhoz.

 

  • Kabó’rakor ébredtél? – kérdezte egy szinte lefordíthatatlan szóviccel, úgyhogy ezúton gratulálok magamnak a zseniális műfordításért – ettől Szabó Lőrinc is betérdelt volna. Viszont látván, ahogy rámarkolok a sószóróra rögtön témát váltott. Csuda empatikus ember ez!
  • Szóval, ahogy tegnap is mondtam, a mai program csimpánz-túra, aztán elmegyünk a Mahoma-vízeséshez, és ha még lesz időnk, akkor útba ejtünk egy-két tavat, igazi geológiai érdekesség. Hogy tetszik?

 

Mondtam már, hogy műkedvelő geológus vagyok? Nem? Oké, nem vagyok az, de imádom a geológiát, meg a csillagászatot is, nagy kár, hogy az alapszint felett nem értek belőlük egy szót sem.

 

A csimpánz-túra szintén a Kibale-erdőségben volt, de azért egy jó fél órát kellett autókázni a túra kezdő pontjához. Egészen addig reménykedtem, hogy ezúttal a csimpánzok fognak túrázni utánunk és nem fordítva, de a helyi vezető nógatott, hogy induljak már!

  • Ez átverés! – mondtam Alfrednek – Miért hívják csimpánz-túrának, ha megint nekem kell kilométereket gyalogolni?
  • Miért, hogy neveznéd akkor?
  • Talán a “hagydabbaabagózásthaUgandábajössz” helyénvalóbb lenne.

 

Végül is élmény volt. A Kibale-erdőségben él Uganda legnagyobb csimpánz populációja, kb ötezer főnyi uncsitesó rohangál a fejünk fölött vagy húsz méterrel. Pechünk volt, mivel szépen sütött a nap, ezért a csimpik a fák lombkoronájában ücsörögtek, kb 20 méter magasan. Ha esik az eső, akkor közelebb jönnek a talajszinthez és sokkal jobban bele lehet látni az életükbe. Vagy ők látnak bele a mi életünkbe? Az állatkertben is csupán nézőpont kérdése, hogy ki van a rács rosszabbik oldalán, nem? Stratégiailag nézve is előnyösebb helyzetben vannak a csimpik, mint mi, hiszen ők vannak fenn, mi lent, tehát ki lát többet a másikból? Na ki? Ugyehogyugye?

 

Egy óra, és a huszadik csimpánz csapat után már kissé untam a programot. Végül is, ha már láttál egy csimpánzt, akkor láttad az összeset, és most tényleg arra várunk, hogy valamelyik méltóztasson levizelni minket a fáról? Tapasztalatból tudom, hogy nem hoz szerencsét, mivel Zanzibáron már lebrunyált egy colubus a pálmafáról, és sem azon a héten, sem azóta nem ütöttem meg a lottó ötöst. Bár az is igaz, hogy a kukásautó sem gázolt el a hátsókertben…

 

Mielőtt látványosan unatkozni kezdtem volna Alfred félrevont és a messzelátóját a kezembe adva mutatta, hogy nézzem meg azt a csapatot.

 

  • Oh, Istenem! Hát mi történt ezekkel a szerencsétlenekkel???

 

Döbbenetemet az okozta, hogy több majomnak is hiányzott a végtagja, jól láthatóan torzultak voltak az arcvonásaik.

 

  • Orvvadászok?
  • Nem, hanem mezőgazdaság…

 

Alfred elmondása szerint a környező nagy teaüzemek DDT-t és klórpirifoszt használnak általános rovarölőként. A DDT olyan hatásos, hogy orvosi Nobel-díjat ért a rovarölőképességének felfedézése még 1948-ban, azonban brutális környezeti mellékhatásai miatt a Stockholmi Egyezmény világszerte betiltotta a használatát. Azonban ezt az egyezményt, sok afrikai ország – így pl Uganda – nem írta alá illetve nem ratifikálta, mivel nagyobb gondnak tartják a maláriát, mint a DDT káros hatásait. A mezőgazdaságban is azért alkalmazták szívesen, mivel rettentesen erős méreg, és a rovarokban nem alakul ki rezisztencia ellene. A DDT jó megoldásnak látszott, mert úgy tűnt, hogy pl az emlősökre nincs hatással. Csak évekkel később derült ki, hogy a szervezetben felhalmozódik és genetikai rendellenességet okoz.

 

  • Soha többé egy korty teát nem iszok! – jelentettem ki Alfrednak, miközben néhány pajkos páviánnal a nyomunkban kifelé baktattunk az erdőből.
  • Vedd fel a listádra a kávét is.
  • Miért?
  • Majd meglátod két nap múlva, ha a gorilláknál leszünk.

Ez jól odavert a napomnak. Tényleg. A Mahoma-vízesés ugyan nem volt messze, de gondolataimba burkolóztam. Mennyire nem tudunk semmit arról, itt Európában, hogy milyen szenvedés van egy csésze kávé vagy tea mögött? Úgy emberi, mint állati. Megy a hőbörgés, ha valaki láncraverve tartja a kutyáját, de nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni, hogy legközelebbi rokonaink halomra pusztulnak, kegyetlen genetikai mutációkon mennek keresztül, hogy nekünk meglegyen a kávénk, teánk, kakaónk / csokoládénk.

Legszívesebben az ágyamba invitáltam volna a világ összes kabócáját kínzó bűntudatom miatt. Ezt az érzést csak az mosta el, amikor Alfred javaslatára megfürödtünk a vízesésben. A Mahoma valójában nem vízesés, hanem cascade vagy kaszkád, ami lépcsőzetes vízesést, vagy egy meredek rézsűn lezúduló vízfolyást jelent. Nagyon jó érzés aláálni, a legjobb váll és nyakmasszázs a világon, bár az embernek keményen tartania kell magát.

 

  • Elég volt? – kérdezte Alfred – Gyere, van még program.
  • Tudom, ígértél valamilyen geológia meglepetést.
  • Eszembe jutott egy még nagyobb geológiai meglepetés, mert az elsőhöz igazán ki sem kell szállni a kocsiból. Szóval azt garántáltan szeretni fogod!

 

Autós világlátás? Ez való nekem! És tartotta is a szavát! A krátertavakhoz tényleg nem kell kiszállni az autóból, sőt az egyik magaslati pontról tökéletesen be lehetett látni vagy harminc, különböző méretű tavat. Itt azért elég meleg lehetett a helyzet néhány tízezer éve.

 

  • Néhány tízezer éve? – kérdezett vissza Alfred. – Gyere, mutatok valamit, Rafiki.ami nincs a programban. Egy óra autózásnyira van. Nem akarsz addig aludni egyet?

 

A válaszom nyomokban sem idézhető és nem szépíti meg az idő.

 

Lezúdultunk Fort Portalig, onnan továbbra is északra tartva elértük a Semuliki Nemzeti Parkot.

 

 

  • Itt vagyunk – mondta Alfred, és kivett a csomagtartóból egy fürt banánt.
  • Azt hittem, hogy geológiai csoda lesz, nem majometetés!

 

És lőn! Egy újabb, mocsarat átszelő palló várt az erdő szélén, de már onnan lehetett látni, hogy valami gőzölög a távolban. Nem voltunk egyedül, jónéhány túrista ácsorgott a palló végénél, ami egy fortyogó vizű tóban ért végét. A vezetőjük azzal szórakoztatta őket, hogy tojást dobott a vízbe, ami néhány perc alatt felfőtt.

 

  • Főtt banán uzsonnára? – mosolygott Alfréd és óvatosan belecsúsztatta a vízbe a banánt.

 

És nem is rossz a banán főzve! Élvezettel majszoltam.

 

  • Oké, most már tudom, hogy mit akartál mondani. A Kibalénél látott krátertavak is ennyire aktívak?
  • Nem, azok tartósan szunyálnak, viszont a környéken mindennap százával fordulnak elő mikrorengések. A Rwnezori-hegység a világ legnagyobb táblahegye és felgyűrődés még nem ért véget, ezért a környék aktív. Ha akarsz, akkor nézz körbe, de vigyázz, nehogy belecsússz a tóba, mert ocsmányul megégeted magad és vége is a túrának.
  • Rendben, értettem.
  • Várj, ne nagyon menj nyugati irányba, inkább maradj szem előtt.
  • ???
  • A kongói határ nagyon közel van, és a határvonalak sem annyira fixek, és hát a bakongók néha kissé furcsák.
  • Furcsák?
  • Igen, furcsák. A lényeg, hogy ne menj messzire. Ha baj van, akkor kiálts!
  • Miért, jössz megmenteni?
  • Én ugyan nem, de legalább megírom a családodnak, hogy mi történt.

 

Természetesen egy métert sem tágítottam Alfrédtól.

 

A táborba (erről a linkről meglesheted) pont a vacsora kezdetére értünk vissza, azzal a jóleső tudattal, hogy eddig messze ez volt a legaktívabb és legérdekesebb napunk bár a csimpik sorsa tényleg szívszorító volt.

 

Alfred egy Breitling pontosságával jelent meg az asztalomnál a főfogás és a deszert között.

 

  • Holnap te ébreszted a kabócát, Vic! Kb 13 órát fogunk utazni, hogy Bwindi közelébe érjünk, ahonnan majd holnapután hajnalban megyünk a gorilla-lesre. Nem, nem a gorillák fognak lesni minket, hanem mi lessük a gorillákat. A rossz hír az, hogy a Bwindibe lévő szállás összekuszált valamit a foglalással, így nem ott fogunk aludni. A jó hír az, hogy intéztek egy sokkal jobb minőségű szállást, igaz távolabb van a Nemzeti Parktól, viszont egész közel van Kisorohoz. Aludj jól, 6-kor találkozunk a parkolóban!

 

Folyt. köv…

(…nyugi, már csak pár rész van hátra.)

 

Üdv:

Győző

 

Képek: Saját tulajdon

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá

PÖRGESS MEG ÉS NYERJ!

  • Tedd próbára a szerencsédet és nyerj vásárlási kupont!
  • 1 pörgetésért egy email címet kérünk cserébe.
Pörgesd fel a szerencsédet!
Egyetértek az adatkezelési szabályzattal     A nyeremény készpénzre nem váltható és csak akkor számítjuk be,ha a vásárlás értéke meghaladja a 5000 Ft-t.