Kosár (0)

06 feb Miért éppen Uganda? – Avagy hogy aludtam át Ugandát egy Land Rover Discoveryben?

Mondtam már, hogy gyűlölöm a repülést? A repülőn képtelen vagyok nyugodtan aludni, még a business classon sem, a turista osztályon, meg pláne nem. Ha egy hosszabb csatlakozás van, rendszerint a repterek szállodáiban veszek ki egy szobát, de állandóan attól rettegek, hogy lekésem a csatlakozást, holott a szállodai személyzet mindent megtesz, hogy ne így legyen, még ha nem kérek ébresztést, akkor is nagyon udvariasan telefonálnak, hogy ébren vagyok-e?

 

 

Ez történt ebben az esetben is. Tíz órás várakozást a dohai reptéren, az Oryx Hotel nagyon tágas, de mérhetetlenül túlárazott szobájában töltöttem álmatlanul forgolódva, majd kellőképpen fáradtan ültem fel másnap reggel az Entebbébe induló gépre. Ugyan felvidultam a kampalai piacon talált zsákmánytól, amiről előző posztomban olvashatsz, de az örömöm addig tartott, míg Alfred meg nem osztotta velem a tervét, hogy másnap hajnali ötkör indulunk Jinjába. Ötkor? Az azt jelenti, hogy 4-kor kelnem kell, ami azt jelenti, hogy… ááááááááá, hagyjuk. Tettem még azért egy utolsó kísérletet:

 

– Alfred, miért kell ötkor indulnunk, amikor Jinja még 90 kilométerre sincs, és a rafting túra csak 9-kor kezdődik? Ez még Tanzániában sincs több, mint másfél-két óra.
– Viktor, nem vagyunk Tanzániában – mosolygott – Már szóltam a szállodában, hogy készítsenek össze egy reggeli csomagot, amit holnap reggel megkapsz. Itt találkozunk ötkor! Aludj jól!

 

Természetesen nem aludtam jól, hajnalban nem tudtam kinyitni a kávéfiltert, ahogy a szemeimet is csak alig, majd amikor váratlanul mégis feltéptem a tasakot, akkor minden kiszóródott belőle. A következő kísérletnél meg leforráztam a kezem a vízzel, de azért fegyelmezetten és félájultam megjelentem a parkolóban 5:00-kor, bár gondolom kitaláltátok hová kívántam egy pillanatig az egészet. ‘Viszlát Kampala, helló Jinja – jövök!’ Gondoltam azért diadalmasan, majd szépen elaludtam ahogy az autóba ültem. Ébredéskor reméltem, hogy már Jinjában leszünk, de…

 

– Ez még Kampala? – kérdeztem gyanakodva, aztán az igenlő válasz után vissaájultam zötykölödő álmomba. A felkelő napra ébredtem, pont szembesütött. Napellenzőt automatikusan lehajtottam. Nem segített sokat. Előkotortam a napszemüvegemet. Az sem segített. Feltettem a Statson-kalapomat, a karimáját a szemembe húztam, és  aludtam tovább a következő nagyobb fékezésig, bár volt egy halkan  kopogtató, hátsó gondolatom, arról, hogy hány óra lehet és miért vagyunk még mindig a városban.

 

 

Emberek! Negyed kilencre hagytuk magunk mögött Kampalát! Nem mondom, hogy az utolsó pillanatban estünk be a rafting-túra kezdetére, de sokat nézelődni már nem tudtam. Ekkora már bőszen szidtam a garasoskodó természetemet, hogy miért is nem egy repülős körutazásra fizettem be, mert valamit megsejtettem az előttem álló két hét fáradalmaiból Uganda útjain.

 

A Nílus Afrika, de talán az egész világ egyik legmisztifikusabb folyója. Nem csak a babonák miatt, hanem azért is, mert a mai napig komoly tudományos viták övezik az eredetét. Nagyjából biztos, hogy Ugandában ered, de mostanában úgy Ruanda, mint Burundi benyújtott bizonyítékokat arra, hogy a Nílus leghosszabb ága náluk ered, amit persze az ugandaiak vadul cáfolnak, mert nehogy má’! Miután a világon ennél sokkal kisebb problémák miatt is tört már ki háború (pl egy focimeccs miatt Salvador és Honduras között), ezért reménykedjünk az ügy gyors lefolyásában (nem lesz ilyen, már 2006 óta vitáznak), és amúgy pont nem ezen járt az agyam, amikor sokadszorra végighallgattam a biztonsági figyelmeztetéseket a túra kezdetén, hanem azon, hogy milyen jó lenne Alfred Land Roverjében szunyókálni még egy órát.

 

A tudományt a nemzeti érzelmek alá rendelni buta dolog, de az biztos, hogy én a Níluson lapátoltam egy gumicsónakon az első zúgók felé, amelyek elég lagymatagok voltak, ezért megkérdeztem a csónakot irányító profi vezetőt, hogy bánná-e, ha egy kicsit leheverednék? ‘Jó, ha nem hát nem! Itt mindenki ilyen sértődős? Nem szép dolog a fizetős turistára grimaszolni…’

 

Mielőtt kiájultam volna a csónakból egy lazának tűnő zúgó, brutálisan beterített. ‘Na, ez az! Ez már rafting!’ Belefeszültem az evőzőbe és a vezető jelzéseit figyelve, hol lapátoltam, mint az őrült, hol nem, hol csak kapaszkodtam a biztonsái kötélzetbe, és persze az is előfordult, hogy úszva próbáltam utolérni a gumicsónakot. Nem rafting túra az, ahol az ember nem borul a vízbe, vagy nem borítják bele szándékosan csak a vicc kedvéért.

 

 

Érdekes, hogy az ugandai részen mennyivel tisztább a Nílus, mint Egyiptomban. Gyakorlatilag mindannyiunk literszámra kortyolt a vízből, nem teljesen szándékosan, és néhányan meg is kérdezték a vezetőt, hogy nem lesz-e ebből problémájuk. A fiú rutinosan próbált mindenkit megnyugtatni, de azért az éjszakát egy tekercs vécépapírt ölelgetve töltöttem, mert hát ki tudja?

 

Órákkal később, a túra végpontjánál Alfre sok szeretettel na meg persze száraz ruhákkal várt, és miután átöltöztem, megint kihasználtam a Discovery plüss anyósülésének csábítását. Sajnos ez csak egy rövid szunya volt, mert ahogy kitűnő vezetőm előre jelezte, a szállás csak 20 percrnyire volt. A The Nile Porch nevű tábor / szállás lélegzetelállító. Oké, nem egy Four Season minőség, de fekvése lenyűgöző. Tényleg “Tornác”, hiszen a Nílus a lábam alatt terült el. A szállásom egy kelet-afrikai specialitás volt, amelynek banda a neve. Ez egy fix alapépítményből  és egy sátorból álló félig sátor-épület, ahol jellemzően a wc és fürdőszoba rész készült téglából, kőből vagy éppen fából, míg a tágas alvórész sátor. Néhány nap elég volt ahhoz, hogy megszokjam a praktikumát, hiszen a sátor rész nem tartja meg a meleget, így estére, éjszakára nagyon kellemes klíma uralkodik bent.

 

Miután napnyugtáig volt egy kis idő, Alfred elvitt egy kis sétára a környéken, hogy botanikai bemutatót tartson. Életemben először láttam jákafát, illetve nem először láttam, de még az életben nem láttam ekkora termést. A jákafa arról nevezetes, hogy ennek a növénynek van a világon a legnagyobb termése. Szedtek már le közel 40 kilós gyümölcsöt is jákafáról. Nagyon édes, ragacsos a gyümölcs húsa, és sokirányú a felhasználása. Ezt követően még leszakítottam néhány szem kávébabot és elrágcsáltam, Mert ugye álmos lettem megint.

 

A vacsora természetesen pazar volt, egyik szemem a Níluson, a másik meg a kertben kószáló colubus majmokon tartottam, akik a kajámra pályáztak. Az idillbe csak Alfréd zavart bele, a mondanivalójával, aki közölte, hogy másnap szintén 5-kor indulunk, és nagyjából 7 órás út áll előttünk. És persze aludjak jól! Majd eltűnt, én meg egyedül maradtam a naplamentében az egymást hirigelő majmokkal, akik összebalhéztak azon, hogy melyikük lophat először a kajámból.

 

(Folyt. Köv… akár akárjátok, akár nem.)

Üdv:

Oláh Győző
Alapító/Tulajdonos
ZanZa Natural Cosmetics

 

A The Nile Porch félsátras szállását a Nilus partján ide klikkelve megnézheted magadnak. 

Fotók: Saját tulajdon. (Khm… amikor nem aludtam, azért sikerült párszáz képet összehoznom.)

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá

PÖRGESS MEG ÉS NYERJ!

  • Tedd próbára a szerencsédet és nyerj vásárlási kupont!
  • 1 pörgetésért egy email címet kérünk cserébe.
Pörgesd fel a szerencsédet!
Egyetértek az adatkezelési szabályzattal     A nyeremény készpénzre nem váltható és csak akkor számítjuk be,ha a vásárlás értéke meghaladja a 5000 Ft-t.